Duró József: Minél több edzőmeccset játszunk, annál jobbak leszünk!
Igyekszem minél több felkészülési
mérkőzést lekötni, s ezzel is igazi csapatot formálni. A tavaszi rajtig minden
héten legalább három edzőmeccs vár ránk, s azért is fontos, mert a legjobb
módszer, a legjobb edzés, ha meccset, meccseket játszunk – mondta el
honlapunknak Duró József.
A vezetőedző hozzátette: lesz
bőségesen időnk, hiszen számunkra az 1. fordulóra tervezett, Békéscsaba elleni
meccs elmarad, így később kezdődik a tavaszi idény, s a szintén ezer sebből
vérző Nyíregyháza ellen még inkább lesz lehetőségünk begyakorolni a védekező- a
középpályás- és támadójátékunkat egyaránt. Mivel az őszi szezon után 10-12
játékosunk maradt, ezért négy játékosra mindenképpen szükségünk van.