Egy szlovák testvérpár, akik imádták a bringákat, összeálltak és céget alkottak, hogy minél több embernek megmutathassák, miszerint a kerékpározás szenvedély, életérzés. Először 10 bicikliből álló kis kölcsönzőjük volt, majd belemerültek a kereskedelembe, egyre több országban elismerték őket és a Kellys kerékpár egyre rangosabb név lett.
2000-ben készült el az első saját fejlesztésű kétkerekű, majd pár év múlva már rengeteget adtak el belőle. Azt vallják, hogy „Minden kerékpárnak küldetése van” és már több mint 35 országban jelen vannak a ragyogó termékeikkel. A Kellys kerékpár kezeskedik a minőségért és nemcsak a máshol szokásos 1 évre, hanem 4 évre adnak garanciát, ezzel is mutatva a megbízhatóságukat.
A kerékpárokkal legyőzhetjük az emelkedőket, ha túrázunk és felgyorsíthatjuk az utcai közlekedést. Gyermekeinket is meglephetjük egy ilyennel, ugyanis a Kellys kerékpár gondolt a kicsikre is, így többféle bringából van választék számukra. Emellett az elmúlt években lettek elektromos kerékpárjaik is, mind megbízható, minőségi darab, ahogy az összes termékük az.