Hazánkban kevésbé népszerű, viszont annál különlegesebb italnak számít, aminek a története sem mindennapi. A monda szerint, annak idején a spanyol király egyik hajója az El Salvador hajótörést szenvedett Normandia partjai közelében. Erről kapta a terület a nevét, ahonnan a Calvados származik.
Ez egy egészen különleges almaborpárlat, amit nem is olyan egyszerű elkészíteni, mert a végeredmény ízét jelentősen befolyásolja a felhasznált almák fajtája, cukor- és savtartalma. Mindhárom tényezőt figyelembe kell venni, a Calvados készítésekor. Általában háromféle almát borítanak egy üstbe a megfelelő arányok szerint.
Az édes, keserédes és keserű almák keverékéből készült almalé hamar erjedésnek indul. Hogyha almabort szeretnénk készíteni, akkor ennyi nagyjából már elég is lenne hozzá.
Viszont ahhoz, hogy Calvadost kapjunk, vár ránk még néhány feladat, amit el kell végeznünk. Következik a kisüsti lepárlás, majd a tölgyfahordós érlelés. Ezzel nyeri el az ital a valódi ízvilágát. A franciák olykor kávéval szokták megbolondítani a Calvadost, amivel még kerekebb íz érhető el.