Teljesen joggal belátható, hogy egy nyers betonfelület nem annyira vonzó látvány a padlókészítés során, mint a kimunkált burkolat. A régi, jól bevált linóleumot ma már szinte teljesen leváltotta a csempe- vagy kőburkolat. Esetenként pedig előfordul, hogy magát a magas minőségű betont csiszolják meg speciális eljárással és képeznek ki belőle olyan felületet, mintha az egész egyetlen nagy lapból állna.
A látvány fantasztikus, de van azért vele munka. A gyémántszemcsés csiszolókorong jelentősége ilyen helyzetekben könnyen megmutatkozhat. Nézzük meg kicsit részletesebben, hogy mikor és milyen terméktípus kerülhet előtérbe, a kiváló eredmény érdekében!
Kiváló gyémántszemcsés csiszolókorong a felületek gyors javítására
A különféle felületek csupaszon, valamint burkolva is ki vannak téve a kisebb-nagyobb sérülések kockázatának. Pontosan ebből adódóan, érdemes felkészülni arra, hogy időnként szükség van némi javításra. A természetes kövek, amilyen a márvány, gránit, travertin, bazalt felszínének a megmunkálása, a hatékony csiszolókorong jelenlétében nem fog problémát okozni.
Ahogy rendszeresen járunk a lapokon, azok karcolódnak, kopnak, az élek olykor letörnek. A felújítás keretében, a felső néhány milliméter eltávolításra kerül és az alatta lévő rész felszínre bukkanásával, mintha egy teljesen új padlózatot kapnánk. A TLS SPIDER10 gyémánt csiszolókorong folyamatos vízadagolás mellett alkalmazható.
Az állandó hűtésre azért van szükség, mert a nagy fordulatszámon történő munkavégzés miatt könnyedén kiüvegesedik a szintetikus gyémánt csiszolópor, ami a feladatot végzi. Ilyen módon a porképződés sem jellemző, azon túl, hogy a nagy hő is elvezetésre kerül. A csiszolókorong kényelmes használata egyértelműen kedveltté teszi azt a legtöbb szakember és hobbi barkácsoló szemében.
Természetesen nem ez az egyetlen típus, amit be lehet vetni, ezért lássunk egy másik kiváló terméket, amire könnyen támaszkodhatunk!
Nagyteljesítményű gyémántszemcsés csiszolókorong az intenzív munkákhoz
Amennyiben valóban komoly feladatról van szó és nem csupán a felületek viszonylag enyhe csiszolásáról, akkor a TLS DOUBLE ROW duplasoros gyémánt beton- és kőmaró tárcsa az, amivel gyorsan sikert lehet elérni. Ez a kivitel percek alatt eltávolítja a vastagabb bevonatokat is az eredeti felületről. Az igazán kemény anyagok, mint a gránit sem tud neki ellenállni. Az agresszív munkavégzésre képes gyémántszemcsés csiszolókorong erős acéltesttel van ellátva, ami rendkívül stabil tartást biztosít.
A stabil teljesítmény hosszú élettartammal párosul. A befektetés ilyen téren gyorsan megtérül. A TLS jóvoltából van lehetőség megtalálni mindazokat a kivételes eszközöket, amikkel a munka elvégezhető, legyen szó új kialakításról, esetleg felújításról. De a gyémántszemcsés csiszolókorong mellett, azért még esetenként másra is szükség lehet, amilyen például a minőségi vágótárcsa.
Előtérben az ultravékony gyémánt vágókorong
A TLS DYNAMITE TURBO ultravékony gyémánt vágókorong 105 mm átmérővel és 7 mm vágószegmens magassággal van ellátva. A neve nem véletlen, ugyanis tényleg rendkívül vékony a kialakítása, mindössze 1,4 mm vastag. Ez egyértelműen az előnyére válik, mert a különösen érzékeny felületeket is könnyen tudja vágni.
Ezek között érdemes megemlíteni a mázas kerámialapokat, amik éppen a fényes bevonat miatt hajlamosabbak a sérülésre. Egy durvább, vastagabb gyémánt vágókorong jelenlétében megeshet, hogy amikor a felületek találkoznak a vágás során, hirtelen egy nagyobb darab pattan le a zománcból, ami használhatatlanná teszi az adott lapot.
A vékony gyémánt vágókorong esetében ettől nem kell tartani. A meleg sajtolással készült, csúcsminőségű gyémánt összetevők nemcsak az élettartamot tolják ki, hanem a siker zálogaként is szolgálnak. Mindegy, hogy vizes vagy száraz körülmények között lesz bevetve, a gyémánt vágókorong rendületlenül teszi a dolgát. A gyémántszemcsés csiszolókorong mellé kiválóan megfelel.
Profi minőség a TLS jóvoltából
Legyen az gyémántszemcsés csiszolókorong vagy vágótárcsa, esetleg ezeknek a kombinációja, amilyen a TLS ELECTROPLATED, amivel egyszerre lehet mind a 2 feladatot magas minőségben elvégezni, soha nem szabad kevesebbel beérni, mint a kiváló minőséggel! A burkolatszintezo.hu weboldalon olyan választékból lehet válogatni, amiben nem lehet csalódni.