Nagyon fontos átadni a tudást a gyerekeknek, ezért minél hamarabb érdemes nekilátni. A matematikai gyakorlók lehetővé teszik a tanulást szórakoztató módon, amiben akár a szülők is részt vehetnek. Ha tudatosan szeretné a gyermekét felkészíteni az iskolára, akkor érdemes átadni neki az alapokat. Csak előnye fog származni a tanult dolgokból és roppant hálás lesz azért, amiért a saját szüleivel élhette meg ezeket a sikereket. A matematikai gyakorlók természetesen a tanároknak is roppant jól jönnek.
Amikor már elfogytak az ötletek, hogy miként adja át a leckét vagy készítse fel a gyerkőcöket a következő tanórára, akkor mindenképpen érdemes kézbe venni az említett gyakorlókat. Kaphatóak kisebb és nagyobb korosztálynak, azonban mindegyik esetben érthetően és játékosan adják át a tudnivalót. Ezek a matematikai gyakorlók egyáltalán nem kerülnek sokba, ezért mind a szülők, mind pedig a tanárok beszerezhetik. Roppant hasznos tudásra fognak így a csöppségek szert tenni, amit a későbbiekben felhasználhatnak.
Amennyiben ellátogat a klett.hu weboldalra, akkor számos hasznos munkafüzetet vehet szemügyre. A készségfejlesztők több területet fedhetnek le, ami a gyermekek készségeit illeti. Némelyik kifejezetten a nyelvtanra összpontosít, míg más könyvek a szókincs fejlesztésével vannak elfoglalva. Már a legkisebbeknek is találhat olyan foglalkoztatókat, amivel fejlesztik a kézmozdulataikat, így felkészítik őket az írás megtanulására. Lényegében véve a készségfejlesztők új tudást adnak át a lurkóknak.
Ezáltal fejlődni fog a beszédjük, a hallásuk, az írásuk, az olvasásuk, a szövegértelmezésük. Idegen nyelv tanulásával szintén elsajátíthatóak ezek a tulajdonságok. Ráadásul a nagyobb diákoknak kifejezetten előnyös, ha ezeket a készségeket fejlesztik, mert nyelvvizsgákon kérni fogják. A készségfejlesztők tehát a legkisebbektől a nagyobb gyerekekig felhasználhatóak. A lényeg, hogy a tanulásba mindig megéri fektetni, ezért egyetlen percig se hezitáljon, ha arról van szó, hogy beszerzi-e az adott könyveket vagy nem.